Kipróbáltuk

A nagy eperfagyiteszt

8 fagyi, 1 teljes szerkesztőség, szigorú szabályok. Megkóstoltunk különböző eperfagyikat, és kiderítettük, hogy melyik a legjobb.

2013. 06. 15

 

A sorrend A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első és második helyezetteket lehetett igazán könnyen eldönteni, a többi versenyzőnél a közepesen jó véleménytől a nagyon rosszig mindent találtunk a tesztpapíron. Ez annyira igaz, hogy a 7. helyen kullogó jégkrém két tesztelőnél a második helyen végzett…

Az 1. és a 2. helyen holtverseny alakult ki a Carte’d Or és a házi fagyi között:
Carte’d Or
A tesztelők elsősorban a nagy eperdarabokért rajongtak ennél a fagyinál. Akad olyan, akinek ugyan túl édes volt, de mivel nem érzett bántóan mű eperízt, így a maximális pontszámot adta.
„Van íze, de olyan, mintha eperlekvárból készült volna.” „Picit édes, de a nagy eperdarabok kárpótolnak érte…”

Házi eperfagyi

Sokan érezték az ízén azt, mintha joghurtból készült volna, és sokkal hamarabb elolvadt, mint a többi fagylalt, ezért az utolsó tesztelők egyszerűen lejoghurtozták a házi fagyit. Ami már most biztos: eperfagyit külföldi vízízű eperből tilos készíteni, ugyanis semmilyen íze nem lesz.
„Joghurtos ízvilág, kellemes, nem túl édes.” „Nem túl édes, krémes, olyan, mint egy turmix.”

A 3. helyet a Lidl jégkréme kapta.
A szürkés színtől sokan megijedtek, de mivel az eper hőkezelés után kicsi sötétedik, így ez csak azt bizonyítja, hogy tényleg látott epret.
„Nekem jó, mert nem túl édes, de azért túl sok eper nincs benne.” „Közelít a finomhoz…”

A dobogóról ugyan lecsúszott, de a 4–5. helyen végzett az Algida Krém Könnyű és Big Milk fagyija, ami valószínűleg teljesen egyforma, csak idén nyárra új nevet kapott.
A tejszínízű jégkrémmel kevert változatnál sokan arra panaszkodtak, hogy nem érzik az eper ízét erőteljesen.

„Nyomokban epret tartalmaz, de legalább hűsít.” „Alig van íze, elég halovány.” 

A 6. helyezett a CBA jégkrémje.
Itt már senki nem fedezett fel epret, és sajnos azon kívül, hogy finom hideg volt, más jót nem igazán talált senki.

„Rettenetes műíz.” „Nem túl epres, de legalább nem gejl.”

Csak a 7. helyig jutott a Mazsi szamócafagyija.
A legmegosztóbb jégkrémnek járó különdíjat is megkapta ez a jégkrém, van, aki imádta, más utálta. Egy biztos: valami furcsa mellékízt éreztek tesztelőink, hogy ez most epertől származott vagy ízfokozótól, már nem fog kiderülni.

„Te jó ég, ez mi, parfüm?” „Erőteljes szamócás íz, reméljük, nem ízfokozótól.”

És sereghajtóként, a 8. helyen végzett a Joy névre keresztelt fagyinak csúfolt hideg valami.
Mentségére semmit sem tudunk felhozni azon kívül, hogy egy lakatlan szigeten biztos imádnánk. „Dobozos íz, tiszta műanyagból.”

Budapestre hívtuk bulizni a Másnaposok farkasfalkáját

 

Londonban találkoztunk Bradley Cooperrel, Ed Helmsszel és Zach Galifianakisszal, ahol megtudtuk, hogy mindannyian nagyon hasonlítanak Beyoncéra, sőt azt is, milyen az, amikor Zach belesül egy poénjába. Exkluzív videointerjú!
   2013. 05. 27.
Megszeppenve ültem a londoni Claridge’s Hotel újságírói „várójában”, mivel a nemzetközi mezőny tagjai végig arról beszélgettek körülöttem, hogy a farkasfalka tagjainak rossz kedve van. Zach alig beszél, Bradley Cooper pedig majdnem elalszik az interjúk közben.
Ehhez képest az előttem bent lévő újságíró már fülig érő mosollyal jött ki a Másnaposok 3. főszereplőitől, és amikor beléptem az asszisztens hölgy bemutatásával („This is Csaba from Hungary”), három kedves fickóval foghattam kezet, akik jókedvűen elpoénkodtak egymással és velem, és még a Jennifer Aniston-hasonmásverseny (amit a srácok a Saturday Night Live című amerikai szórakoztató tévéműsorhoz készítettek) is szóba kerülhetett, ahol mindhárman indultak pár héttel ezelőtt.
Már nem forgott a kamera, amikor a végén Ed megkérdezte, hogy az Underground ugye egy magyar film, és sajnos azt kellett neki mondanom, hogy nem, de attól még kiegyeztünk abban, hogy egy remek darab. Nézzetek vissza holnap is, Másnaposok-rajongók, mert kedden exkluzív videointerjút láthattok a trilógia további szereplőivel, és végre kiderül, miért van magyar neve Justin Barthának!

Bringázz te is a munkába! – Elindult a véghajrá

 

Még néhány nap, és vége a Bringázz a munkába! kampánynak, mi pedig gőzerővel tekerünk. És te?
2013. 05. 23.
A Nők Lapja Café szerkesztői is beneveztek a Bringázz a munkába! kampányba. Ezen a héten még gőzerővel tekerünk, hogy megnyerjük a Sanomán belüli versenyt – egyelőre szerencsére vezetünk –, de néhány nap még hátravan…. Úgyhogy jobb, ha mindenki belehúz! A riportból pedig az is kiderül, hogy miért szeretünk bringázni.Ha pedig ez még mindig nem volt elég lelkesítő, akkor jöjjenek a Caféblog bringásai, és pattanj te is nyeregre, mert tekerni jó!

Te is lehetsz vendégszerkesztő

 

 

Hozzánk látogatott két olvasónk, hogy egy napig velünk együtt szerkesszék a Nők Lapja Cafét. Az akció olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, folytatjuk! Nézd meg az „Egy napról” készült videónkat, és ha kedved van, csatlakozz hozzánk!
2013. 05. 16.

Reni és Anita volt az a két olvasó, akit kiválasztottunk, hogy töltsenek el velünk egy napot a szerkesztőségben. Valóságos káosz uralkodott aznap nálunk. Teszteltünk fagyikat, forgattunk videókat, írtunk cikket esküvői előkészületekről, fociról és a szülés utáni szexről is. A lányok belecsöppentek a közepébe, és nekünk is kihívás volt az első „Egy nap” akció.

 

Renitől azóta kaptunk, egy új levelet nézzétek csak! “Nagyon jó volt nálatok, és nagyon aranyosan fogadtatok minket! Azóta minden reggel az NLCafé-s bögrémből iszom a teám, No meg Pöttöm is… :)”
pottom
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!